Az idei év különösen száraz. A pusztákról teljesen hiányzik a víz, a lecsapolt halastómedrek is hamar kiszáradtak, a korábbi iszapos felszínük gyorsan megrepedezik. Fotó: Szilágyi Attila
Az október a Hortobágy legmozgalmasabb hónapjai közé tartozik. Bár a költöző madarak nagy része már odébb állt, északról óriási madár tömegek érkeznek pihenni és táplálkozni, néhány napot vagy akár hónapokat is a pusztán vagy a vizek környékén tölteni.
Október különleges természeti látványossága a Hortobágyon a messze földön híres daruvonulás. A Hortobágy az eurázsiai daru (Grus grus) legnépesebb pihenőhelye. Jelentőségében csak az USA-beli Nebraskában találunk nagyobb gyülekezőhelyet, ahol a kanadai daru (Grus canadensis) csapatai időznek, mintegy félmillós nagyságrendben.
Szeptembertől érkeznek egymás után a kisebb-nagyobb csapatok, vonulásuk általában október közepén-végén tetőzik. Fotó: Renato Corradi
Az idei évben azonban, feltehetően az enyhe időjárás következményeként néhány hetet csúszott a tetőzés, így a maximumot november elejére érte el a számuk. Bár évről évre változik az egy időben jelenlévő darvak száma, középtávon egy jól érzékelhető emelkedésnek lehetünk tanúi. Ebbe az emelkedésbe jól illeszkedik az idei év, amikor is minden idők legnagyobb daru gyülekezését láthattuk: több mint 112 000!!! madár tartózkodott egyidejűleg a Hortobágyon. Ez új rekordnak számít a daruszámlálások történetében! Az egy éjszakázó helyre berepülő darvak száma meghaladta az 50.000-et.
Aki átélte már azt az élményt, mikor tízezernyi daru hangorkánja tölti be teret, az egész életében nem felejti. Fotó: Lóki Csaba (www.lokicsaba.hu)
Az éjszakázóhelyen lévő lesnél a darvak mellett egyéb madárfajok is a közelbe kerültek, bónuszként többször lehetett sasokat is lencsevégre kapni. Fotók: Lóki Csaba (www.lokicsaba.hu)
A száraz időjárás következtében az elmúlt évektől eltérően még október végén is lehetett darvakat fotózni az ivóhelyeken. Hiszen a táplálkozóhelyeken sehol nem találtak vizet a darvak. Itt több ízben mutatkoztak Finnországban jelölt színes gyűrűs madarak. Fotó: Renato Corradi
Az őszi Hortobágy másik nagy vonzereje, egy Európa szerte ritkának számító madár rendszeres megjelenése. A havasi lilék évről évre felkeresik a szikes puszták legkopárabb pontjait, ahol több hónapot is eltölthetnek az első fagyok érkeztéig. Kellő türelemmel és szakvezető segítségével könnyen a lilék közelébe kerülhetünk. Fotó: Michael Gerber
A kis kárókatonás lesnél októberben is volt aktivitás, amely szintén nem megszokott ebben az időszakban. A barkóscinegék legdekoratívabb madaraink közé tartozik, melyek alkalmasint igen bizalmasan is viselkedhetnek, a lestől pár cm-re zavartalanul táplálkoznak. Fotó: Michael Gerber
Az erdei itatós leseknél októberben már elkezdtük az etetést, így az énekesmadarak és a fakopáncsok (nagy és közép elsősorban) jelenlétére mindig számíthattunk. A szokatlan szárazságban a madarakon kívül emlősök (mókus, róka) is rendszeresen felbukkantak az itatóknál. Fotók: Simay Gábor
További szép fényeket novemberre is!
Sakertour csapat