Az idei nyár extrém időjárást hozott: kánikula és komoly csapadék hiány jellemezte az évszak jelentős részét. Fotós szemmel azonban lehetnek előnyei is a tikkasztó időjárásnak. Kiváltképp, ha a fotós itatós lesben ül. A száraz, víz nélküli erdőben az itatót előszeretettel látogatják a madarak, így a fotós siker szinte garantált. A rendszeres vendégek mellett ilyenkor meglepő és váratlan vendégek is befuthatnak, így akár még darázsölyvet is lencse végre kaphat a szerencsés fotós…
A vizes élőhelyek a Hortobágyon és környékén rendre kiszáradtak, de a halastavak egy részében is a szokásos alá csökkent a víz. Így a kis kárókatonás lesnél is a halevő madarak partimadaraknak és vízicsibéknek adták át a helyüket.
Ebben az időszakban is érdemes természetesen nem csak a lesekben, de az egyéb kirándulásokra, madarászatokra is magunkkal cipelni a fotós felszerelést. Nyár végén sok ragadozómadár faj kóborol az Alföldön, különösen a nagyobb kiterjedésű gyepek közelében. Szerencsével ráakadhatunk az átlagosnál jóval szelídebb – általában elsőéves – madarakra is.
A legeltetett puszták őszi vendége a havasi lile rendszeres a Hortobágyon. Általában száraz időben nagyobb számban jelennek meg csapatai és akár kora novemberig itt időzhetnek.
Bár a nyár is rengeteg fotós lehetőséget tartogatott a számunkra, már kétségkívül várjuk a hűvösebb napokat és az új fotós lehetőségeket, mint a darvak érkezését, melyre már csak néhány hetet kell várjunk…
Üdvözlettel,
Sakertour csapat