Március elején az időjárás igen csak télies volt még, azonban a hónap közepe felé már egyre több tavaszias, napsütésben gazdag, enyhe napunk volt. A tavasz előre haladtával, a hőmérséklet emelkedésével vonuló madaraink is sorra érkeznek vissza. Ennek ellenére is a hónap közepén a sas lesek közelében még a télre jellemző fajok domináltak.
Így, bár egyre rövidebb ideig, még rétisasok – fiatal és öreg madarak is – rendszeresen látogatták a lesek környékét.
A nagy sirályok – elsősorban sztyeppi, kisebb számban sárgalábú sirályok – folyamatos jelenléte biztosított akciódús fotózási lehetőséget az időszakban.
A vonulás kezdetével a ritkább fajok felbukkanásának az esélye is megnőtt, így fotóztak a lesből világoshátú heringsirályt is.
A tél végén már megjelennek a költőhelyük közelében a nyári ludak. Néhány pár rendszeresen iszik a les környéki pocsojákból és legel az azokat szegélyező friss, zöld gyepen.
A seregélyek márciusban kisebb nagyobb csapatokba verődve járják a legelőket. (Fotók: Simay Gábor)
Márciusban a sasos lesek szezonja bezárul, a többi lesnél azonban folyamatosak a karbantartási munkálatok, hogy áprilistól teljes gőzzel üzemeljenek és fogadják a madárfotósokat.